Felhívás szakmai gyakorlatra - Comparative Agendas Project

Tovább

Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között

Tovább

A TK PTI POLTEXT projektje is tagja a mintegy 3 millió eurós támogatást elnyerő nemzetközi konzorciumnak

A TK Politikatudományi Intézetének kutatói is tagjai annak a Bécsi Egyetem vezetésével összeállt konzorciumnak, mely mintegy 3 millió eurós támogatást nyert el a H2020 uniós kutatástámogatási programban.  A 18 rangos európai partnerintézménnyel együttműködésben induló, 3 éves kutatási projekt az OPTED (Observatory for Political Texts in European Democracies) nevet viseli. A nemzetközi kutatási hálózat célja a politikai szövegek elemzéséhez szükséges közös európai infrastruktúra kialakítása.

Tovább

Legfrissebb hírek

Legfrissebb blogbejegyzések

A Politikatudományi Intézet idén is részt vett a Kutatók Éjszakáján

A Politikatudományi Intézet idén is részt vett a Kutatók Éjszakáján

Az idei Kutatók Éjszakáján ismét betekintést nyerhettek az érdeklődők a PTI munkatársainak kutatásaiba, ezúttal virtuálisan. A PTI idén két online eseményt szervezett. Először a ’Betekintés a politikatudományi kutatásainkba: korrupció, Trump és tüntetések’ eseményen a PTI fiatal kutatóinak aktuális témákat pedzegető projektjeit ismerhették meg a résztvevők. Másodszor, a filmkedvelők örömére, a filmek és a politika kapcsolatának tematikájára épülő előadássorozatba lehetett bekapcsolódni, melynek címe ’Tanulhat-e a politikatudomány a filmekből, és ha igen, mit?’.

 

 

 

 

 

Mitől válnak egyértelművé a pártok üzenetei a népszavazási kampányok során?

Mitől válnak egyértelművé a pártok üzenetei a népszavazási kampányok során?

2020. szeptember 15-én a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet (TK PTI) Speaker Series előadássorozatának keretében tartott előadást A pártok üzeneteinek tisztasága népszavazásokban: Kelet-Európai szavazók felfogása (Clarity of Party Cues in Referendums: Explaining Voters’ Perception in Eastern Europe) címmel Sergiu Gherghina, a Demokratikus innovációk és a magyar pártok című kutatás nemzetközi partnere. (A kutatás célja, hogy a választók és képviselők közötti kapcsolatot új alapokra helyező demokratikus innovációk ismertségét és elfogadottságát felmérje Országgyűlési képviselettel rendelkező pártok választott vezetői, valamint parlamenti képviselői körében.)

 

 

 

 

A politikai boldogság nyomában, avagy a világa rózsaszín lencsén keresztül?!

A politikai boldogság nyomában, avagy a világa rózsaszín lencsén keresztül?!

Milyen hatással vannak a választások a szavazók szubjektív jólétére? Boldogabbak a kormánypártra szavazók a választás után? Patkós Veronika és Farkas Eszter új tanulmányából kiderül: a kormánypártra szavazók Európa szerte boldogabbak az ellenzékre voksolóknál, ráadásul hosszútávon, az egész kormányzati ciklus alatt. Meglepő módon a boldogság oka a kormánypártiak körében nem az ideológiai preferenciák érvényre jutása, hanem a pártos kötődés. Minél jobban kötődik valaki egy párthoz, annál rózsaszínűbb a világ, amikor az ’ő pártja’ kormányoz.

 

 

 

 

Kik tüntetnek Magyarországon? 2018-2020 közötti tüntetések résztvevőinek összehasonlító elemzése

Kik tüntetnek Magyarországon? 2018-2020 közötti tüntetések résztvevőinek összehasonlító elemzése

Az TK Politikatudományi Intézetének kutatói 2018 óta vizsgálják tüntetők szociológia hátterét és politikai attitűdjeiket. Az alábbi bejegyzésben öt politikai esemény, tüntetés résztvevőinek adatai kerülnek összehasonlításra. Az adatok alapján kirajzolódik az egyes tüntetési témák mentén mozgósíthatók szociológiai profilja, a szervezettség hatása, továbbá az utcai tiltakozások jelentősége az ellenzéki oldalon.

 

 

 

Kortárs politikaelmélet problémákról szóló nemzetközi workshop a PTI-ben

Kortárs politikaelmélet problémákról szóló nemzetközi workshop a PTI-ben

Burdens of Political Theory címmel rendezett online politikaelméleti workshopot a TK Politikatudományi Intézete. A 2020. október 15-én megtartott workshop a legfontosabb kortárs politikaelméleti vitákat állította középpontba, így többek között a pluralizmus problémáját és a politika moralitás kapcsolatát, a politika autonómiáját. Az alábbi beszámoló rövid ízelítő az elhangzott előadásokból és az előadásokról szóló vitákból.

 

 

Imázs, politikusok és a közösségi média - Farkas Xénia és Bene Márton cikkéről

Imázs, politikusok és a közösségi média - Farkas Xénia és Bene Márton cikkéről

Ahogy a politikai kampányok már a közösségi média platformjait is behálózzák, egyre fontosabb szerepet kapnak a képek a politikai kommunikációban. Gyakran találkozunk hétvégi sétáikon szelfiző politikusokkal a közösségi médiában, mégis olyan keveset tudunk a politikusok vizuális kommunikációs stratégiáiról, és arról, hogy a felhasználók hogyan értékelik ezeket a perszonalizációs kísérleteket.  Farkas Xénia és Bene Márton kutatása épp időben tárja elénk a magyar politikusok vizuális kommunikációjában fellelhető mintákat, és hogy hogyan illeszkednek a politikusok elképzelései a felhasználók tényleges preferenciáihoz.

Van-e politikai kommunikáció érzelmek nélkül?

Van-e politikai kommunikáció érzelmek nélkül?

 

Az Intersections East European Journal of Society and Politics folyóirat Passionate Europe. An expressive turn in European parliamentary election campaign communication and media discourses különszámáról. 

A politikus kinyilvánítja a szeretetét a támogatói felé a kampányeseményen, a közösségi média felületein biztosítja szolidaritásáról a nehéz helyzetbe került állampolgárokat, hol elsírja magát a tragikus eseményekről tartott sajtótájékoztatón, hol pedig felbőszülve szitokszavakkal illeti az ellenzéki munkatársait. Az érzelemkifejezés számos ország politikusainak viselkedésében megtalálható, amelyek kutatására a politikai kommunikációban az utóbbi évtizedben került hangsúly. Az érzelmek és a politika kapcsolatát már az ókori görögök is vitatták; ugyanakkor a politikát leginkább a racionalitás nézőpontjából vizsgálta a politikatudomány. A politika ezen megközelítését finomította az affektív, más néven érzelmi fordulat a társadalomtudományokban, amely a racionalitás után teret enged az érzelmi tényezők vizsgálatának is.

Szabó Lilla írása

 

Beszámoló: Online konferencia az TK Politikatudományi Intézetének OTKA-nyertes kutatásai projektjeiről

2020. október 1-én online konferencián ismertették a TK Politikatudományi Intézetének kutatói az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán nyertes kutatási projektjeiket. A hét bemutatott projekt között tavalyi és idei nyertesek is szerepelnek. A beszámolókból többek közt kiderült, milyen hazai és nemzetközi együttműködések segítik a kutatók munkáját, valamint az is, hogy hogyan befolyásolja a világjárvány a kutatási folyamatokat.

 

 

 

Riválisok, harc az elnöki befolyásért (Könyvajánló-recenzió)

Stumpf István
Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály

 

 

 

Tevi Troy, a Bush adminisztráció egykori egészségügy miniszterhelyettese, arra vállalkozott, hogy Roosevelttől Trumpig nyomon kövesse a Fehér Ház belső harcait, az elnöki döntések befolyásolására törekvő tanácsadók rivalizálását. A szerző az amerikai civilizációból írt doktorátusával és a kormányzati bürokráciában szerzett tapasztalataival felvértezve élvezetes és ugyanakkor nagyon komoly szakmai megfontolásokat tartalmazó könyvet írt. Olyan szintézisét adta az elnöki hatalmat kiszolgáló bürokratikus gépezet és az erre mindjobban ráépülő mediatizált világnak, amely értékes megfigyelésekkel gyarapította az amerikai elnöki tanulmányok sorát, de sok tanulsággal szolgál a magyar közigazgatásban dolgozók számára is. Arthur Schlesingertől Henry Kissingeren át Donald Rumsfelden, Richard Cheneyn keresztül Valerie Jarett és Steve Bennonig olyan személyiségeket mutat be akik, jelentős hatást gyakoroltak a Fehér Ház működésére. A kiszivárogtatások és az intrikák világába is beavatja az olvasóit, de a legfontosabb célkitűzése az, hogy bemutassa milyen tényezők befolyásolják leginkább a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetőjének, az amerikai elnöknek sikerét illetve kudarcát.